Történelmünk

A mai Budapest területén a török hódoltság után az első szervezett evangélikus gyülekezet Cinkotán alakult meg 1699-ben. Ebben az időben a többi alakuló gyülekezettel együtt Cinkota is a nógrádi esperességhez tartozott. A Pest megyei egyházak a békésiekkel együtt kiváltak a nógrádi esperességből, létrehozták a pesti esperességet, és 1787-ben megalakult a Pesti Evangélikus Egyház. 1791-ben a zsinat, a pesti esperességet kettéosztotta békési és pesti egyházmegyére.

A pesti egyházból – melyben a német anyanyelvűek voltak többségben – a 19. század harmincas éveiben önállósodott a magyar és a szlovák nyelvű egyház, és saját lelkészt is választott. Ez a három egyház a kerület engedélyével 1843-ban önálló esperességgé szerveződött, ez a pestvárosi egyházmegye tekinthető a mostani pesti egyházmegye elődjének.

Az 1949-ben még hatvannégyezer főt számláló egyházmegye az ezredfordulóra a felére csökkent.

Egyházközségek

Intézmények

Evangélikus Hittudományi Egyetem
Egyházmegyénk területén működik az Evangélikus Hittudományi Egyetem, ahol az egyetemi szintű teológus-lelkész és a felsőfokú hitoktatói képzés folyik. Ez a tudományos műhely – mely doktori iskolával és posztgraduális képzési formákkal is rendelkezik – meghatározó szerepet játszik a magyar nyelvterület evangélikusságának lelki- és szellemi életében.

Presbitérium

 

Cselovszky Ferenc esperes

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Krizsán Zoltán felügyelő

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.